A láthatatlan fény felfedezése
Két évszázaddal ezelőtt még semmit nem tudtunk az elektromágneses spektrum infravörös tartományának létezéséről. William Herschel angol csillagász 1800-ban a Nap és a csillagok sugarait vizsgálta. Azt akarta kideríteni, hogy hogyan melegítenek a különböző hosszúságú fénynyalábok. Ehhez a Nap fehér fényét prizmával színekre bontotta, majd megmérte a különböző színtartományok hőmérsékletét. A mérésekből kiderült, hogy a spektrum különböző tartományaiban az érzékeny hőmérő különbözőképpen melegszik fel: minél közelebb tette a hőmérőt a spektrum vörös végéhez, az annál nagyobb értéket mutatott. A tudós azt tapasztalta, hogy a látható spektrum vörös része utáni (az emberi szem számára láthatatlan) tartományba helyezett hőmérő még ennél is nagyobb hőhatást jelzett. Az elektromágneses spektrum e tartományának sugárzása az emberi szem számára láthatatlan, de az érzékeny műszer kimutatta jelenlétét. Így fedezte fel a látható elektromágneses hullámoknál rövidebb infravörös sugarakat, amelyek hullámhossza 0,8 µm-tól 1–2 mm-ig terjed.
Valamennyi meleg test: a Nap, a csillagok, a lézerek, az elektromos ív, az izzó- és gázlámpák, a központi fűtés radiátorai, a melegítőkészülékek, a belső égésű motorok, az emberek és állatok infravörös sugárforrások. Éppen ezért gyakran hősugaraknak is nevezik a kibocsátott energiát. Földünk szempontjából a legerősebb hőforrás a Nap. A földfelszínt elérő napenergia nagyjából a fele infravörös sugárzás, aminek meghatározó szerepe van a földi élet kialakulása és fenntartása szempontjából. A hősugarak szabadon terjednek a térben: előrehaladásukat nem akadályozza sem a köd, sem az ózonréteg, sem a földi légkör.
A mesterséges hősugárzás alkalmazása: az infrafűtés
Infravörös sugarakat mesterségesen is előállíthatunk, például ha egy fémszálat elektromos árammal felizzítunk. A villanyenergiával fejlesztett infrasugárzás legelterjedtebb alkalmazása az épületek és belső tereik fűtése területén valósul meg. Az erre a célra használt eszközöket infrasugárzóknak, sötétsugárzóknak és infrapaneleknek nevezik. Ezeknek a szinonim fogalmaknak a jelentése gyakran keveredik, átfedődik, de a legtöbbször
- infrasugárzón látható vörös fényt is kibocsájtó hosszúkás fűtőtestet,
- sötétsugárzón hasonló formájú, de látható fényt ki nem bocsátó (így pl. hálószobába is alkalmas) melegítőkészüléket,
- infrapanelen tábla alakú, az előbbieknél alacsonyabb hőfokon sugárzó lapos fűtőberendezést értünk.
A hagyományos elektromos melegítőkészülékekkel szemben az infrasugarakkal működő berendezéseknek nincs szüksége közvetítő közegre. Az általuk kibocsátott radiáció elsősorban a hatósugarukba eső testeket melegítik fel, és csak másodsorban a levegőt.
Funkciójuk és telepítési helyük szerint az infrákat több szempont szerint csoportosíthatjuk, az alábbi az egyik lehetséges besorolási mód:
- mennyezeti panelek,
- oldalfali infrák,
- hagyományos mobil hősugárzók,
- padló alatti fűtőfóliák,
- infralámpák,
- a kültéri infrafűtés elemei.
Mindegyik alkalmazási módnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Pl. mennyezeti elhelyezés azért előnyös, mert a készülék nem befolyásolja a lakberendezési elképzeléseket. Munkahelyeken, pl. szerelőcsarnokokban sokszor a dolgozók megfelelő komfortérzetének kialakításához a helyiségben egyszerre több helyre is telepítenek hősugárzókat. Lakásokban a fűtés helyiségenként szabályozható, a módszer előnye, hogy csak ott keletkezik meleg, ahol szükséges. A szabályozott zónafűtés voltaképp az energiafelhasználás optimalizálása.
Tekintse meg kínálatunkat: Infrapanelek – sötétsugárzók – infrasugárzók